2024. október 1.
A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj egyik idei nyertese Pápa Zsuzsanna fizikus, aki az ELI ALPS kollégái közül elsőként érdemelte ki ezt az elismerést. Interjúnkból kiderül, hogy Pápa Zsuzsannának a matematikán át vezetett az útja a fizikához, illetve mit jelent a gyakorlatban, hogy intézetünk Családbarát Munkahely.
2024. szeptember 30.
Az előzetes regisztrációk alapján sejtettük, hogy minden korábbinál több látogató érkezik szeptember utolsó péntekén az ELI ALPS-ba. Igazunk lett: a Kutatók Éjszakája idei eseményét közel ötszázan keresték fel. Nagyszülők és unokák, középiskolások és egyetemisták, baráti társaságok egyaránt kíváncsiak voltak intézetünkre.
2024. szeptember 25.
Az Extreme Light Infrastructure (ELI) örömmel hirdeti meg 5. felhasználói felhívását, melynek keretében október 31-ig várjuk kutatók és tudósok jelentkezését a világ bármely részéről. A pályázatokat egy nemzetközi szakértői testület fogja értékelni tudományos kiválóság alapján.
2024. szeptember 19.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) társszervezésével 2024. szeptember 16-17-én a Szegedi Tudományegyetemen tartotta 89. ülését a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma (European Strategy Forum on Research Infrastructures, ESFRI). A résztvevők kutatóintézetünket is meglátogatták.
2024. szeptember 13.
Hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén tartják Európa-szerte a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatot – az ELI ALPS szeptember 27-én 17 órától várja az érdeklődőket. A különleges esemény alkalmából ezen az estén bárki megtekintheti kutatóintézetünk lézeres berendezéseit!
2024. szeptember 9.
Az idén kilencedik alkalommal megrendezett ELI Nyári Iskolára (ELI Summer School – ELISS 2024) egyetemisták, PhD-hallgatók, pályájuk elején járó kutatók érkeztek az ELI ALPS-ba. Összesen 150-en vállalkoztak ötnapos tudományos kalandra a lézerfizika világában.
2024. szeptember 4.
Nyolcadik tanártovábbképzésünkre természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat hívtunk az ELI ALPS-ba. Ingyenes rendezvényünkön a fizika, ezen belül a lézerfizika legújabb eredményeit ismertettük meg az érdeklődő középiskolai tanárokkal. A tudásátadáson túl a kapcsolatépítés is fontos, hiszen közös célunk a fizika népszerűsítése.
2024. szeptember 2.
Fókuszban a lézerek című tematikus blokkal jelent meg a Fizikai Szemle szeptemberi száma. Intézetünk osztályvezetőjének, Dombi Péternek a vendégszerkesztésében született összeállítás kiemelten foglalkozik a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetében folyó kutatásokkal, illetve az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet bemutatásával.
2024. augusztus 29.
Az elmúlt év az ELI számára jelentős események és meghatározó eredmények időszaka volt. Az ELI ERIC 2024. január 1-je óta az ELI ALPS és az ELI Beamlines létesítményeket együtt, egységes irányítási és vezetési struktúrával működteti.
2024. augusztus 16.
Intézetünk Ultragyors Nanotudomány Csoportjának fizikusai izgalmas publikációkat jelentettek meg Wigneres kollégáikkal a rangos Nano Letters-ben és a Physical Review Letters-ben. Kutatóink az előbbi lapban a forró elektronok különleges tulajdonságáról írt, míg az utóbbiban a fényelektromos jelenség új arcát mutatták meg plazmonok segítségével.
2024. augusztus 7.
A közelmúltban lezárult, negyedik közös felhasználói felhívásra nyolc pályázat érkezett a SYLOS 3 lézerrendszerünkre. A támogatott koncepciók benyújtói 2024 őszén kezdhetik el a kísérleteket. A SYLOS 3 műszerfelelősét, Csontos János fizikust a berendezéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatokról kérdeztük.
2024. augusztus 2.
A világ száz legjobb felsősoktatási intézménye közé sorolt amerikai Vanderbilt Egyetem elméleti fizika professzora, Varga Kálmán szoros szakmai kapcsolatot ápol az ELI ALPS munkatársaival. A Varga-csoport két tagja, Liam Barron és Samuel Taylor két hónapon át dolgozott intézetünkben. A két egyetemistát az itteni tapasztalataikról kérdeztük.
2024. július 26.
Osvay Károly és munkatársai a European Physical Journal Plus folyóiratban számoltak be az ELI ALPS-ban és a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) végzett lézeres neutronelőállítási kísérleteikről – a hír a Szegedi Tudományegyetem honlapján jelent meg.
2024. július 24.
Intézetünk megalapítása óta több munkatársunk is sikeresen megvédte doktori disszertációját és szerzett PhD fokozatot. Saibabu Madas, az Elméleti és szimulációs csoport kutatója azonban az első, aki az ELI ALPS épületében tette ezt meg. Indiai kollégánkat pályafutásáról és terveiről kérdeztük.
2024. július 15.
A rohamtempóban fejlődő tudomány eredményeit követni és átadni, megértetni nehéz, de elkerülhetetlen feladat. Ehhez nyújt segítséget kutatóintézetünk a tudásátadás kulcsszereplőinek, a tanároknak.
2024. július 11.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíj pályázat idei kiírásán Budai Judit, Major Balázs és Pápa Zsuzsanna is a nyertesek között volt. Fizikusainkat kutatási terveikről kérdeztük.
2024. július 3.
Az ELI Summer Schoolt (ELISS) 2024. szeptember 2. és 6. között ismét mi rendezzük meg.
2024. július 1.
Harmadszor meghirdetett nyári táborunkba 21 középiskolás érkezett. A szegediek mellett Budapestről, Dunakesziről, Mátészalkáról, Nyíregyházáról és Szabadkáról is jöttek diákok, hogy a tanév végét követő első héten – június 24. és 28. között - reggeltől estig az ELI ALPS-ban „fizikázzanak”.
2024. június 25.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) idei küldöttgyűlésén adták át az ELFT érmeit, tudományos díjait. Major Balázsnak, intézetünk tudományos főmunkatársának, a Másodlagos Források Osztálya csoportvezetőjének munkáját Schmid Rezső-díjjal ismerték el. Ebből az alkalomból készítettünk interjút kollégánkkal.
2024. június 13.
Az orvosi Nobel-díjjal tavaly kitüntetett Karikó Katalin a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) szegedi tanácskozásán vett részt június 13-án, majd intézetünk meghívására Áttörések – Életem és a tudomány című memoárját dedikálta az ELI ALPS-ban.