Az esemény keretén belül a magyar Tudományos és Technológiai szakdiplomata kezdeményezésére és koordinációjában, illetve a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával egy átfogó ELI promóciós program valósult meg a magyarországi ELI-ALPS, a csehországi ELI-Beamlines és a romániai ELI-NP kutatóintézetek, továbbá az ELI projekt három pillérének munkáját irányító ELI Delivery Consortium (ELI-DC) képviselőinek bevonásával.
Az ELI-ALPS képviseletében a promóciós programon részt vett Fülöp Zsolt, az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter; Lehrner Lóránt, a szegedi ELI-ALPS kutatóintézet ügyvezetője, valamint Osvay Károly, az ELI-ALPS kutatási technológiai igazgatója. A rendezvény keretén belül rövid előadást tartott továbbá az European Research Infrastructure Consortium (ERIC) működéséről Florian Gliksohn, az ELI projekt Delivery Consortium (ELI-DC) társigazgatója is. Részt vettek az eseményen az ELI román és cseh pilléreinek vezetői is.
Az ELI program elsődleges célja volt a három európai országban található kutatóintézetek bemutatása és promotálása a nemzetközi, illetve kínai szakmai közönség számára.