Fotó: Ruzsa István/honvedelem.hu
A Szegedi Tudományegyetem járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet területén. Az ELI-ALPS épületének speciális szűrőberendezésekkel ellátott csarnokaiban szükség esetén a kritikus állapotú betegek ellátása történne. A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükséges konténerbázis előkészületi munkálatai is megkezdődtek.
A Szegedi Tudományegyetem veszélyhelyzeti protokollja szerint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak összesen 1093 koronavírusos betegek ellátására alkalmas ágyat szükséges felszabadítania, melyből 364 ágynak lélegeztetésre is alkalmasnak kell lennie. A cél megvalósítása érdekében Prof. Dr. Szabó Gábor, kutatóintézetünk vezetője felajánlotta az épületkomplexum két csarnokát, arra az esetre, ha a járványügyi helyzet jövőbeli alakulása szükségessé tenné a fertőzött betegek ellátását.
Az 1400 négyzetméteres osztály – az ELI alaprendeltetéséből és szigorú biztonsági előírásaiból fakadóan – kiválóan alkalmas arra, hogy biztosítsa a fertőzött betegek ellátását, hiszen a speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomás hozható létre, így kizárható a vírus kijutása az intézményből. Az ellátóhelyen összesen 118 ágyat helyeztek el, melyekhez kiépítették az oxigén csatlakozást. A „kórtermekben” kizárólag kritikus állapotú páciensek ellátása történne, addig, amíg az intenzív lélegeztetési igény fennáll.
A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek. Ennek biztosítására egy közel húsz konténerből álló, berendezett komplexumot épít a Szegedi Tudományegyetem a kutatóintézet közvetlen közelébe.
Fotó: Szegedi Tudományegyetem/u-szeged.hu