1964-ben a fizikai Nobel-díjat Charles Hard Townes, Nyikolaj Gennagyijevics Baszov és Alekszander Mihajlovics Prohorov kapta a kvantumelektronika területén végzett alapvető munkájáért, amely új oszcillátorok és erősítők megépítéséhez vezetett. Eredményüknek köszönhetően új korszak kezdődött, hiszen a laboratóriumok világából kilépve a lézerek megjelentek az iparban és a mindennapi használati tárgyakban. Az egyik díjazott, Alekszander Mihajlovics Prohorov aktív támogatásával szervezték meg az LPHYS konferenciát, amelyen a hidegháború után először találkozhattak a világ vezető lézeres tudósai. Az 1992-ben, az oroszországi Dubnában rendezett első találkozóra öt ország 30 tudósa érkezett. A harmincharmadik, Szegeden tartott LPHYS tanácskozásra a világ minden részéből több mint száz kutató jött el. (Ez a találkozó része a kvantumtudomány nemzetközi éve eseménysorozatnak, amely arra emlékezik, hogy száz évvel ezelőtt publikálták a tudományterület alapvető megállapításait.)

A konferencia résztvevői – közöttük a kanadai Paul Corkum, aki 2022-ben Krausz Ferenccel és Anne L’Huillierrel fizikai Wolf-díjat vehetett át – kutatóintézetünket is meglátogatták. A vendégeinket köszöntő beszédében Szabó Gábor ügyvezetője kiemelte, hogy ez a csodálatos központ nemcsak építészeti díjakat nyert el, hanem a lézerfizikai kutatások egyik fellegvára is. Olyan felhasználói intézményről van szó, ahova a világ legtávolabbi pontjáról is érkeznek kutatók. Ezek a szakemberek kísérleteik befejezése után elégedetten távoznak Szegedről. Tudományos igazgatónk, Varjú Katalin az ELI ALPS berendezéseiről, az itt folyó kutatásokról számolt be. Elmondta, hogy az intézetben jelenleg tíz országból érkezett száz kutató segíti a felhasználók munkáját. A következő felhasználói felhívást szeptember második felében teszi közzé az ELI ERIC.
Varró Sándor professzor a huszadik század fizikájában meghatározó szerepet játszó magyar és magyar származású fizikusokról adott átfogó képet. Major Balázs tudományos főmunkatárs, az ELI ALPS HR Attoforrások csoport vezetője és Subhendu Kahaly, a Másodlagos források osztályvezetője a lézerekről beszélt részletesen.
Az előadások után négy túraútvonalon tekintették meg a vendégek a lézereket – például a Sylos és a MIR lézert - és a laboratóriumokat – ezek között volt a nanofabrikációs és a radiobiológiai egység.
Fotók: Balázs Gábor

