Krausz Ferenc személyes motivációit ismertetve Rubik Ernőt idézte: „életünk szinte minden területén a legfontosabb és legnehezebb feladat talán az, hogy megtaláljuk a megfelelő kérdéseket. Legalább ennyire fontos, hogy a kiválasztott probléma megoldása jobbá tegye az emberek életét.”
Ezt követően kutatási témájának tudománytörténeti áttekintésével folytatta előadását. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az atomok, molekulák viselkedését, reakcióit meghatározó elektronok állapotváltozásai hihetetlenül nagy sebességgel, jellemzően néhány attoszekundum alatt zajlanak le. Az ezen az időskálán történő vizsgálatokhoz érthető módon egészen új és különleges mérési módszerek kidolgozására volt szükség, amelyekért 2023-ban fizikai Nobel díjjal tüntették ki.
Krausz Ferenc szólt kutatásainak a daganatos betegségek korai felismerésében, és más krónikus betegségek lehetséges szűrésében való felhasználásáról. Örömét fejezte ki, hogy ezen a területen vezetésével komoly szakmai munka indult el Magyarországon a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központban. A rendezvény végén a közönség tudományos és személyes motivációit is érintő kérdéseket tett fel a professzornak.
Úttörő kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben, így például az ELI ALPS-ban is hasznosítják, amely intézet Szegedre telepítésében Krausz Ferenc elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Fotó: BME/Geberle Berci