Hírek

Hírek

Részvételi rekord az ELI 2023. évi nyári iskolájában

Az idén nyolcadik alkalommal megszervezett ELI Summer School (ELISS) programjaira az ELI Beamlines-nak otthont adó csehországi Dolní Břežanyban került sor augusztus végén.

Részvételi rekord az ELI 2023. évi nyári iskolájában

 

A négynapos rendezvény alatt diákok és  fiatal kutatók előadások, interaktív tevékenységek és laborlátogatások keretében ismerkedhettek az ELI-vel, valamint a lézerfizikával és annak alkalmazásaival. Kutatási eredményeiket egy dinamikus poszterszekcióban mutathatták be, ahol kapcsolatépítésre is lehetőségük nyílt.

Az ELISS, amelyet minden évben az ELI más-más létesítményében rendeznek meg, az Extreme Light Infrastructure egyik legfontosabb ismeretterjesztő tevékenysége. Célja, hogy a lézeres tudományterületek és új kutatások felé terelje a fiatalokat, továbbá arra ösztönözze őket, hogy az ELI-ben építsenek karriert. Az idei nyári iskola augusztus 29. és szeptember 1. között fogadta az érdeklődőket, akik átfogó ismereteket kaptak a nagy energiájú lézerimpulzusok és a lézerrel meghajtott részecske- és sugárforrások előállításáról és alkalmazásáról.

A kiemelkedő számú személyes résztvevőnek köszönhetően (több mint 120 fiatal érkezett 24 országból) az ELISS 2023 a rendezvénysorozat eddigi legváltozatosabb eseménye volt, amely minden eddiginél szélesebb körű vitára és tudásmegosztásra adott lehetőséget. Az idei programban az ultragyors képalkotási technikák, a nagy teljesítményű ultragyors lézerek, a femtotudomány, a lézeres részecskegyorsítás és alkalmazásai, az ultraintenzív lézer-anyag kölcsönhatások és az attofotonika kerültek a fókuszba.

Az egyes tudományterületekről olyan neves intézetek és kutatóközpontok képviselői  tartottak előadást, mint a DESY (Németország), a University College London (Egyesült Királyság), a LULI (Franciaország), a SLAC National Accelerator Laboratory (USA) és a FORTH (Görögország). A résztvevők ismertetőt hallhattak az ELI-ről és a nagy lézerberendezések fejlesztéséről, majd az ELI ALPS, az ELI Beamlines és az ELI NP tudományos vezetői adtak „helyzetjelentést” a létesítményeikben folyó munkáról. Az érdeklődő fiatalok az elmélet gyakorlatba való átültetését biztosító tevékenységekre is jelentkezhettek.

Az ELISS egyik legjelentősebb programeleme a poszterszekció volt, ahol a diákok közel 40 kutatási projektet ismertettek a lézer-plazma kutatások modern technikái, a röntgen- és egyéb sugárzási vizsgálatok, a nagy intenzitású lézeralkalmazások, továbbá a plazma- és részecskenyaláb-kutatás területein. A poszterszekció lehetőséget adott a kapcsolatépítésre más hallgatókkal, előadókkal és az ELI munkatársaival, valamint értékes visszajelzéseket adott a hallgatóknak a kutatómunkájukkal kapcsolatban.

 

 

A nyári iskola végén az ELI felhasználói irodája részletes útmutatót adott arról, hogyan kérhetnek a potenciális felhasználók hozzáférést az ELI berendezéseihez. 

 

február

22

csütörtök