A megvalósítási szakasz lezárását követő kezdeti működési időszakban az ELI-létesítmények egyre több berendezéssel várják a felhasználókat az első csúcstechnológiás kísérletek elvégzéséhez. Az ELI Közös Felhasználói Programja egyablakos hozzáférést kínál a kutatók számára a már működő tudományos berendezésekhez, ami nélkülözhetetlen a létesítmények összefogása és az úttörő jellegű kutatásokhoz szükséges felkészültség bizonyítása érdekében.
Felhasználói program
Az ELI elsődleges küldetése, hogy a nemzetközi tudományos közösség számára hozzáférést adjon csúcstechnológiát képviselő berendezéseihez. A felhasználókat koordináló és az egyablakos hozzáférést biztosító integrált rendszer irányítása az ELI létesítményeit összefogó konzorcium, az ELI ERIC feladata. A felhasználók háromféleképpen juthatnak kísérleti lehetőséghez: Kiválósági alapon igényelt hozzáférés esetén a pályázatokat nemzetközi szakértői bírálóbizottságok értékelik. A küldetésorientált hozzáférésnél tematikus kutatási területek állnak a középpontban, amelyekről szintén szakértők döntenek. E két rendszerben az elvégzett kísérletek eredményei nyilvánosak, tudományos publikációkban jelennek meg. A harmadik típusú hozzáféréssel olyan ipari vagy egyéb felhasználók élhetnek, amelyek a berendezéshasználati költségek megfizetése fejében titokban tarthatják az itt elért eredményeiket. Az ELI létesítményei versenyeztetés alapján a világ minden részéről várják a felhasználókat.
Első felhívás
Az első közös felhasználói felhívást az ELI 2022. június elején hirdette ki. Ennek keretében összesen tíz, magas szintű felhasználói készültséget, megbízhatóságot és működési tapasztalatot mutató eszközt kínáltunk fel használatra. Ekkor a közép-infravörösben (MIR) működő lézerrendszer, az atom-, molekula- és optikai fizikai (AMO) kísérletekhez és koherens diffraktív képalkotáshoz használható állomás, valamint az ELI NP Intézet 100 TW-os nyalábot előállító E4 rendszere tartozott az ELI ERIC kulcsberendezései közé. E forrásokkal és eszközökkel a kutatók az ELI alapkutatásaihoz tartozó atomi, molekuláris és szilárd halmazállapotú rendszerek tulajdonságait tudták vizsgálni.
Az első felhívásra összesen 44 pályázat érkezett 22 különböző országból. A felhasználói kísérletek 2022. november elején kezdődtek el mindhárom ELI-létesítményben; az eredmények közzététele a közeljövőben várható.
Második felhívás
A második közös felhasználói felhívás 2023 februárjában jelent meg, a pályázatok benyújtásának határideje április vége volt. A csúcstechnológiás kísérletekhez rendelkezésre álló berendezések köre jelentősen bővült: jelenleg 5 elsődleges lézer, 10 másodlagos forrás, 11 kísérleti állomás és 6 önálló vagy kísérleti platform áll rendelkezésre. Az első felhívásban megnevezett berendezéseken túl a most felkínált infrastruktúra között szerepel a SYLOS Alignment (SEA) (10 Hz / 40 mJ / 12 fs) és a HR1 (100 kHz / 1 mJ / 8 fs) lézerrendszer, erősterű THz források, az L3 (13 J / 27 fs / 3,3 Hz) és az L4n (500 J / 2-10 ns / 1 lövés/perc) lézerek, valamint az ELI NP 1 petawattos lézere. Az új és a meglévő elsődleges, továbbá a hozzájuk kapcsolódó másodlagos források kutatások széles körét teszik lehetővé. A forrásokkal együtt a támogató infrastruktúra, a diagnosztika és a szakértelem is bővült.
A második felhasználói felhívásra összesen 101 pályázat érkezett 23 országból. A legtöbb pályázatot az AMO-tudományok, a felület- és anyagtudomány, valamint a gyorsítók és részecskék témakörében nyújtották be, de a biológiai és élettudományok, a plazmafizika, valamint a relativisztikus és ultrarelativisztikus kölcsönhatások is képviseltették magukat.
Az ELI felhasználói programját az ELI ERIC tudományos igazgatója, Andrew Harrison vezeti és koordinálja, szorosan együttműködve az ELI létesítmények tudományos csoportjaival/vezetőivel és az IMPULSE projekt munkatársaival. A Horizont 2020 keretprogram által finanszírozott projekt tudományos, technikai és adminisztratív segítséget nyújt a Közös Felhasználói Programhoz. Célja a felhívás teljesítéséhez szükséges eszközök és folyamatok fejlesztését segítő együttműködés előmozdítása. A projektnek köszönhetően egységesült a felhasználói hozzáférés és erősödött a kooperáció a létesítmények között. A felhasználói program részletes kidolgozása nyomán szoros nemzetközi együttműködés várható az érintett tudományos felhasználói közösséggel és a szakpolitikusokkal.
„Az ELI egyedülálló a világ élvonalát képviselő tudomány és technológia tekintetében” – mondja Andrew Harrison, az ELI ERIC tudományos igazgatója. „Alapvető küldetésünk, hogy minél több kiváló felhasználó számára biztosítsunk zökkenőmentes hozzáférést ezekhez a csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezésekhez, ezért várakozással tekintünk felhasználói programunk és tudományos potenciálunk további fejlesztése elé. Ez egy csapatmunka, amelyet a három ország több mint 700 ELI-alkalmazottja tesz lehetővé, és a beérkezett pályázatok magas száma az ő közös hozzájárulásukat és kemény munkájukat bizonyítja”.
Június 5-6-án Prágában ülésezett az a szakértői értékelő testület (Peer Review Panel – PRP), amely a második felhívásra benyújtott pályázatokat bírálta el. Az ELI számára rendkívül fontos, hogy külső szakértők bevonásával biztosítsa a bírálati és kiválasztási folyamat függetlenségét, minőségét és átláthatóságát, hiszen ez a folyamat garantálja az ELI tudományos kiválóságát. A Közös Felhasználói Programban évente két-két felhasználói felhívás kihirdetése várható.
Forrás: eli-laser.eu